Csábít egy éj, egy sejtelmes látomás,

Csábít egy arc, mit egyszer kell, hogy láss,

És a szem, mit láttam már valahol,

    És kék, és olyan szép.

És egy száj , mi most már más szívéhez szól:

Tiéd volt az arc, tudom most már jól,

És azóta

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,

Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jég szívemet!

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,

Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jég szívemet!

Ha valami fáj, nem érzem régen már,

És ez a láz csal álmomban éget tán,

És az arc, tudd meg, hogy tiéd,

Hívj! Nekem ennyi elég.

És a száj, ha hozzám szól majd még,

Meg kell értsd hát, ennyi épp elég,

Biztosan látod,

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,

Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,

Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!

Tudd meg hát, sohasem éreztem még,

Hogy szívem, szívem tiszta jég.

Hideg a nyár, vagy forró lehet a tél,

Nem segíthet már csak ha értem ég,

Te biztosan látod,

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,

Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,

Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!

Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!

Jégszívemet!